Furcsa, hogy olyan embereket vesztek el, aki a kortársaim. Jó embereket. Olyanokat akiknek még élnie kellene. Így megy ez.
Ma halt meg egy barátom. 31 éves volt. A kisfia soha nem fogja megismerni. Csak fél éves. Alig egy éve pedig egy másik jó ember ment el, akitől volt szerencsém egy-két fortélyt ellesni. Ő még a 30-at se töltötte be.
Adj Uram örök nyugodalmat Nekik,
és az örök világosság fényeskedjék Nekik!
Nyugodjanak Békében!
Ámen!
Apophis | 21:58 |
"Magyarországon négy csapatnak szokás drukkolni a vébén. Brazíliáról az ember hét- és tízéves kora között megtanulja, mit jelent, megszerzi az aktuális gombfocicsapatot, tizenegyedik szülinapjától kezdve sárga mezben alszik. Hasonló alapokról szurkolnak sokan az olaszoknak és az angoloknak, a negyedik lehetőség pedig Hollandia, talán mert végül mindig elbuknak, talán az Ajax miatt, vagy csak mert olyan megdöbbentően normális ország.
Állítólag vannak kifejezetten Németország-drukkerek is, de ezt józanul nehéz elképzelni. Nem kétséges, hogy a németek mindig, most is, bivaly erősek, de aki őszinte élvezettel tudja nézni a játékukat, az tényleg megérdemel egy hosszabb nyaralást a Ruhr-vidéken. Ellenük szurkolni viszont állandó kudarcélményt jelent: "A futball olyan játék, amit két tizenegy fős csapat játszik, és a végén a németek nyernek" - mondta Garry Lineker az angliai Eb után." (Magyar Narancs)
Apophis | 22:16 |
A GALAXIS Útikalauz érdekes dolgokat közöl a törülközőkről. A törülköző, írja az Útikalauz, a lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Laglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth folyón, takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk, megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában, fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha ő nem lát téged, te se látod őt – annyi esze van, mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó), veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen bele törölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá.
Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Miért, miért nem, ha a strag stoppos észreveszi, hogy a stopposnak van törülközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája stb. is van. Sőt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül "elvesztett". A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközője – az igazán olyan valaki, akit komolyan kell venni.
Apophis | 18:28 |
::rendszerszemlélet::
Úgy tűnik baj van a rendszerhez való viszonyulásommal. Ez az érettségi kapcsán derült ki újfent.
Ahogy az összes létező médiumban olvashattuk, láhattuk, hallhattuk, az érettségi tételeket úgy őrizték, mint az aranyat. fegyveres őr, páncélszekrény, minden ami kell. Az érettségi feladatokat bizottság nyitotta ki, jegyzőkönyveztek mindent. A diákok és tanárok egyaránt szigorú ellenőrzésnek voltak kitéve, senki sem vihetett be egy tollon és a megszerzett tudásán kívül semmit se a terembe. A feladatlapokat a diák előtt kellett borítékba zárni, akik a látottakat aláírásukkal bizonyították. Ezek után le kellett adni őket az igazgatóságon, ahol páncélszekrényben őrizték a javításig. És most jön a poén: a javítást minden tanár otthon végzi. Felteszem az emeltszintűt sem a minisztériumban javítják. Röhej!
Persze bizalom és erkölcs is van a világon. Persze van. De a mondás szerint mndenkinek megvan az ára. És javítsatok ki, de egy mondjuk milliós vesztegetés olcsóbb, mint mondjuk az orvosi egyetem féléves egymilliós tandíja 5 éven keresztül...
Apophis | 12:22 |
::múlt és jelen::
Mi tagadás régen nem írtam, pedig lett volna mit, hiszen túlvagyok életem első érettségijén, amin nem írtam, hanem felügyeltem. Röviden összefoglalva: dögunalom. Érthető, hogy a tanárember érettségin figyeljen a gyermekre, mely bőszen vési a sorokat, de végigülni egy ilyne órát kész spanyol inkvizíció. "Hozztok a puha párnákat!"
Öregszem. Ez nem nyilvánvaló, de nem csak abból hogy lassan több fehér hajszálam lesz mint barna, hanem abból is, hogy egyre-másra jutnak eszembe a "Bezzeg az én időmben!" kezdetű mondatok. Ez azért kiábrándító, mert gyermekkoromban ezt a részt utáltam a legjobban, hiszen mindenki ezt szajkózta. Mindegy. Egyszóval ez a mostani érettségi azért nevettséges. Feladatlap, szabadon választott feladatok, szövegértés... Komolyan, mint az általános alsó tagozata. az angol állítólag húzós volt, de a többin a legtöbb diák csak röhögött. Persze így is lesznek szép számmal akik megbuknak. Ezen megint el lehet gondolkodni, de más lapra tartozik.
Aztán persze megint összeomlott bátyuskám gépe. Az a gép egy rémálom! Mindig a pénzügyi zárások előtt hal meg, és utánna mindig van vele 6 órás munkám. Mindegy, összejött a mutatvány, de nem volt egyszerű.
Most a pénteki info érettségin töröm a fejem. Ez előkészületek nagyon professzionálisak, de a feladatok, ha csak nem változtattak rajtuk, akkor úgy 6. osztályos szinten megrekedtek :) OM rulz!
Apophis | 15:32 |
Ez a bejegyzés két napja készült, azóta megjártam Tatát és a kampaduli rendházakat is, de úgy gondolom, hogy tanulságos kis történet...
Nem vagyok egy ijedős ember. Ha számítógépekről van szó, akkor páne nem, legföljebb f4 barátom idegeire megyek a telefonjaimmal, de megoldom a problémát. Ha azonban a Bátyám hív, hogy rendbe kellene tenni a számítógépét, furcsa bizsergő érzést érzek a tarkómon és a jobb szemem elkezd furcsán rángani. Ha odamegyek, mindig furcsa dolgok történnek. Van, hogy szimplán csak nem indul be a gép, de volt rá példa, hogy a vinyó adta be a kulcsot, igaz csak addig, amíg nem vettek helyette egy újat. Azóta is működik, köszöni jól van.
Van egy elméletem, mely szerint ez a gép egy dimenziókapun keresztül jutott a világunkba és lokális alkonyzónát hoz létre maga körül. Elképesztő. Volt rá példa, hogy Szombathelyig utaztattam az egészet Budapestről, mivel egy álló napi kemény munkával nem bírtam indulásra bírni. F4 persze 1 óra alatt működő gépet varázsolt belőle és nem értette igazán az egész herce-hurcát. Felkaptam, visszavittem. Na? Kitaláljátok? Igen, amit felértem vele ugyanúgy nem lehtett bekapcsolni, mint azelőtt. Még szerencse, hogy 1 óra múlva meggondolta magát. Van egy mondás: "Ne antopomorfizáljuk a számítógépeket! Nem szeretik.". Ez tutti élvezi és röhög rajtam.
Az előző sor óta eltelt 5 kávé és úgy kb. 6 óra. Most reggel 3:56 van az óra szerint. Már 57. Igen még mindig országunk fővárosában leledzem és igen, még mindig ugyanazzal a géppel szenvedek. Volt 3 újratelepítés, egy vinyócsere, de hogy mitől látszik megjavulni, mert ugye ez koránt sem biztos, arról fogalmam sincs. Van valami köze a BIOS-hoz, meg a bootoláshoz, de hogy mi, azt nem tudom. Minden esetre amióta csak a vinyóról bootolhat, azóta működik. Olyan, mintha a bootolás közben az egyik perifériáról nem tudna átváltani a másikra. Hogy erre hogyan jöttem rá?! Passz! Most pedig mindenkit megkérek, hogy imádkozzon, hogy ma ne menjek fának, amikor Tatára megyek kocsival. :S
Apophis | 22:32 |
Sikerült hosszas diplomáciai tárgyalások során rávennem jam kollegát, hogy ossza meg velem a Tudást, úgyhogy hamarosan megújuunk külsőségekben. Már csak meg kell tanulnom css-t programozni. Bagatel.
Meghívást kaptam a myVIP nevezetű barátnyilvántartó rendszerbe. Elgondolkodtatott, hogy hogyan idulhat ez az egész. A programozók küldenek egy-egy meghívót a haveroknak, aztán azok is és így tovább, vagy amolyan pártpolitikailag: "Az ön e-mail címét kiszámolta nekünk a gép,de ha már így alakult..." Szóval egy kicsit besokaltam az iwiw-től. Jó dolog nagyon, olyanokkal találkoztam (mint, pl. a volt általános iskolai osztályfőnököm), csak hát az eléréssel vannak gondjaim.
Szóval most tesztelem az új rendszert. Mátrixból mátrixba. Az index.hu szerint nem rossz a dolog. Hát nem tudom. Egy biztos, eddig csak olyan ismerőseim vannak itt, akikről valóban tudom, hogy kicsodák ;)
Apophis | 17:47 |

Apophis | 20:04 |
Ma elképesztő dolog történt velem. Megnéztem az iwiw oldalam. Ez mondjuk önmagában nem annyira elképesztő, hiszen havonta azért megnézem 1-2X, hanem az, hogy az általános iskolás alsós osztályfőnököm felvett az ismerősei közé :) És még mondják, hogy középkorúak nem képesek lépést tartani a technika fejlődésével!
Apophis | 21:27 |
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de nekem már kezd nagyon elegem lenni a választásokból. Előre rettegek a Húsvéti ebédtől, ahol egyikoldali Édesanyám a másikoldali apósomékkal fog egy asztalhoz ülni. Félő, hogy bármelyikük is említi meg a politikát, abból komoly vita és sértődés lesz. Mindez egy családon belül... Azon csodálkozom, hogy eddig nem indultak meg egymásnak a narancsba és vörösbe öltözött militáns csoportok, hogy a másik oldalt földbe tiporva kikiáltsák a 2. Tanácsköztársaságot. Aztán mondjuk le lehetne cserélni a nemzeti zászlóban a vöröset narancsra, aztán vissza vörösre attól függően, hogy melyik oldal nyer.
Szóval nem értem, és csak remélem, hogy megúszom a következő néhány napot komolyabb sérülések nélkül. Csak meg ne kérdezzék, hogy én kire szavaztam!
Apophis | 10:04 |
Fiatalkorom legendás játéka volt a Heroes sorozat. Majd a szívem szakadt meg amikor többszöri erőtlen próbálkozás után a 3DO lehúzta a redőnyt.
Szerencsére egy orosz banda felkarolta projectet és ha hinni lehet a híreszteléseknek, májusban már kezünk közé is kaparinthatjuk a Heroes V-t.
Ami igazán szívetmelengető, hogy a nyelvi lehetőségek között az angol, orosz, német megtalálhaó lesz a magyar is, mivel a felmérések szerint kishazánkban a legmagasabb az 1 km2-re jutó Híroszrajongók száma.
Addig is egy kis online előzetes azoknak akik, mint én is nem képesek tovább várni ;)
Apophis | 22:31 |
Apophis | 10:39 |

Apophis | 14:54 |
Jut eszembe, akinek kétsége volt a magyar oktatás helyzetét illetően, annak itt egy példa:
A suliban ahol dolgozom a sávszélesség: 384/96 kbps Erre a sávszélességre kb. 60 gép jut.
Otthon: 2560/512 kbps Erre a sávszélességre pedig egy gép jut...
Apophis | 8:53 |
Már kezdtem azt hinni, hogy nem fog történni velem semmi, de úgy tűnik, hogy csak előrehozott kampánycsendet tartottam.
A hét elején odajött hozám egy kollegám azzal, hogy bekötteti az internetet. Megbeszéltük a részleteket, hogy milyn csomagot érdemes választania, stb. A problémák akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy a számítógépe egy jó öreg 166-os P1-es. Sebaj! Levelezni azon is lehet mondtam én kis naív. Történt ugyanis, hogy a bekötés nem sikerült. Ekkor (kb. este 7) megjelent a kollegám, hogy nem-e mennék-e át hozzá, mert a szerelő at mondta, hogy vindóz 98 kell a gépre, meg explórer 6. Ez volt az a pillanat, amikor nem igazán akartam hinni a fülemnek. Mit telepítsek és mikor? És pláne mire?
A jobb hamarabb túlesni a dolgon elv alapján felkerekedtem. Miután sikeres régészeti ásatásokat végeztem a win 98-as telepítő előkerítésére elindultam. Naná, hogy nem olvasta a floppy az indítólemezt, naná, hogy nem volt bootolós CD-m, naná, hogy a CD egyébként se olvasta a CD-t. "Gondolkodjunk pozitívan!" elv alapján fogtam a cuccom és hazamentem. Végülis tavasz, jó idő és az eső is elált addigra. Nagyjából...
Apophis | 8:48 |
Magyarországon igen is vannak távolságok. Valószínű, hogy elrajzolhatták a térképeket, vagy csak a méretarányt tévesztették el, de hogy óriási az biztos. Egy Fehérvár - Szombathely vonatút nagyjából ugyanannyi ideig tart, mint egy Marseilles - Párizs út. Tessék a megcáfolhatatlan bizonyíték!
Tudom, hogy már sokan elmélkedtek a MÁV-ról és arról a amit csak viccesen magyar vasútnak hívnak, de nekem minden alkalommal megdöbbentő, hogy miért fizet az ember nem is kevest. Fűtés az van, meg ablak is, meg kalaúz is, meg tömeg is. Van ülőhely is, de csak a bátraknak és erős idegzetűeknek, mert normális ember az ülésnek álcázott sütőlapra nem ül le. És még folytathatnám...
Nem hiába! Ez már Európa.
Apophis | 19:28 |

Apophis | 22:33 |
Apophis | 12:21 |
Apophis | 10:20 |
Pendragon